Jegyzőkönyvek

8-II-2012.KT. 1./ Körösök Völgye Civil Szervezet támogatási kérelmének elfogadása.
2.( Regionális Hulladékkezelő Kft. megállapodás tervezet elfogadása.
8-2012.KT. 1./ Tájékoztató a közrend és közbiztonság helyzetéről a település vonatkozásában.
2./ Beszámoló a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság települést érintő munkájáról.
3./ Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról a 2011. év vonatkozásában
4./ Beszámoló a község egészségügyi helyzetéről
5./ A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola, a Térségi Gondozási Központ, valamint a Térségi Humánsegítő Szolgálat 2012. évi költségvetésének módosítása.
6./ Az Intézményi Társulás által alapított önállóan működő költségvetési szervek és Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala közötti megállapodás felülvizsgálata.
7./ A Térségi Szociális Gondozási Központ alapító okiratának módosítása.
8./ Az Intézményi Társulásban lévő közoktatási intézményekben a 2012/2013-as tanévben indítandó tanulócsoportok és csoportlétszámok jóváhagyása.
9./ TÁMOP-3.1.11-12/2, Óvodafejlesztési pályázat
10./ A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendelet módosításának megtárgyalása
11./ Egyebek • Csalási Nap elszámolása • Rovásírásos helyiségnévtábla elkészítésére érkezett ajánlat ismertetése.
7-2012.KT. 1. Egyebek
5-2012.KTT. 1. Tájékoztató a korábban működő önkormányzati tulajdonú kábeltelevíziós hálózat bontási munkáinak alakulásáról
2. Beszámoló a helyi adókról 2011. év vonatkozásában
3. Polgármesteri tájékoztató a Körös-szögi Kistérségben folytatott munkákról
4. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok 2012. évi karbantartási tervének meghatározása
5. Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról a 2011. év vonatkozásában
6. A Körös-szögi Kistérséggel kapcsolatos ügyek megtárgyalása
7.A 2012. június 9. napjára tervezett Családi Nap előkészítéséről szóló tájékoztatás
8. Az Örménykút és Hunya Községek Körjegyzősége intézmény 2011. évi gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadása
9. Az önkormányzat 2011. évi gazdálkodásáról szóló beszámoló megtárgyalása
10.Egyebek.
4-2012.KT. 1. A GYOMAKÖZSZOLG Kft. üzletrész vásárlásával kapcsolatos szükséges döntés meghozatala
2. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásával kapcsolatos ügyek megtárgyalása
3. Hunya Község részvétele a 2012. évi közös megyei földgázbeszerzésben.
3-2012.KT. 1.) Hunya Község Önkormányzata 2012. évi költségvetésének elfogadása.
2.) A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet módosítása.
3.) A szociális ellátásokról szóló rendelet módosítása.
4.) Árajánlattétel megtárgyalása az Óvoda épület homlokzat felújítási és szolgálati lakás felújítási munkáiról /Hunya, Óvoda út 10./
5.) Egyebek.
2-2012.H-Ö.KT. 1.) Az Örménykút és Hunya Községe Körjegyzősége Intézmény 2012. évi költségvetésének megtárgyalása,
2.) Az Örménykút és Hunya Községek Körjegyzősége Intézmény köztisztviselőinek 2012. évi átfogó teljesítmény követelményeinek megtárgyalása,
3.) Bejelentések.
1-2012.KT. 1. A 2012. évi munkaterv megtárgyalása
2. A Térségi Szociális Gondozási Központ Gyomaendrőd - Csárdaszállás - Hunya Alapellátások körébe tartozó szolgáltatások szakmai programjának megtárgyalása.
3. Hunya Község 2012. évi közbeszerzési tervének elfogadása
4. Tájékozató az önkormányzat működésében a 2013. évtől bekövetkező változásokról
5. Hunya Község 2012. évi rendezvénytervének meghatározása, a rendezvényekkel kapcsolatos feladatok meghatározása
6.) Egyebek
19-2011.KT. 1.) Közösségi terek kialakítása és funkcionális hasznosítása c. LEADER pályázattal kapcsolatos döntés megtárgyalása.
2.) A 2012. évi belső ellenőrzési program megtárgyalása.
3.) A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásában tervezett KEOP pályázaton való részvétel megtárgyalása.
4.) A hunyai ivóvíz szolgáltató rendszer meghibásodása kapcsán benyújtandó Vis Maior pályázat megtárgyalása.
5.) A helyi jelentőségű természeti érték védetté nyilvánításáról szóló 5/1995.(II.22.). sz. rendelet felülvizsgálata.
6.) Egyebek.
18-2011.KT. 1.) A Remondis Kft. elleni per megindításával kapcsolatos döntések meghozatala
17-2011.KT. 1.) Az Önkormányzat 2011. évi költségvetési rendeletének II. sz. módosítása.
2.) Egyebek
1-2011.KTüb. A 016/13 és a 0167/ hrsz-ú területekre beérkezett pályázatok bontása
16-2011.KT. 1.) Tájékoztatás a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda működésével kapcsolatban. A 2011/2012-es tanév beindulásának alakulása.
2.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetési rendeletének módosítása.
3.) Az önkormányzat 2011. évi első félévi költségvetési beszámolójának megtárgyalása.
4.) Beszámoló a helyi adókról Hunya községben
5.) Beszámoló a szociális igazgatás helyzetéről Hunya községben
6.) A 016/13 és a 016/7 területre beérkezett pályázatok elbírálása.
7.) Közművelődési és sport feladatok áttekintése.
8.) Polgármesteri tájékoztató a Körös-szögi Kistérségben folytatott munkáról.
9.) Egyebek
14-2011.H-Ö.KT. 1.) A Körjegyzőség 2011. költségvetésének módosításának megtárgyalása
2.) A Körjegyzőség 2011. évi I. félévi gazdálkodásáról készített gazdálkodási beszámoló megtárgyalása
14-2011.KT. 1.) Vörösmarty utca burkolatjavításának megtárgyalása
2.) Külterületi belvízcsatorna kiépítésével kapcsolatos ügyek megtárgyalása
3.) Egyebek
13-2011.KT. 1.) Tájékoztató a Körös-szögi Kistérség Kistérségi Irodájának munkájáról.
2.) A Térségi Humánsegítő Szolgálat tájékoztatója a Hunyán végzett tevékenységéről.
3.) Átfogó értékelés a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról Hunya tárgyában a 2010. év vonatkozásában.
4.) Tájékoztató a Térségi Regionális Hulladékkezelő Kft. tevékenységéről. A Kft.-vel kapcsolatos szükséges döntések meghozatala.
5.) A Napközi Otthonos Konyha működésének áttekintése.
6.) A Hunyai Hulladékkezelési Tervről szóló rendelet módosításának megtárgyalása.
7.) Egyéb ügyek, bejelentések. a
12-2011.KT. elnapolt
11-2011.KT. 1.) Egyebek
9-2011.KT.r. 1.) Egyebek
9-2011.KT. 1.) A 2010. évi gazdálkodásról készített zárszámadási rendelet elfogadása.
2.) Egyebek
7-2011.KT. 1.) Egyebek
zárt ülés:
1.) Kérelem elbírálása.
6-2011.H-Ö.KT. 1.) A Körjegyzőség 2010. évi működéről készített beszámoló megtárgyalása.
2.) A Körjegyzőség 2010. évi gazdálkodásáról készített gazdálkodási beszámoló megtárgyalása.
3.) A Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Programmal kapcsolatos ügyek megtárgyalása.
5-2011.KT. 1.) A szociális igazgatásról szóló új rendelet elfogadásának megtárgyalása.
2.) Az új szervezeti és működési szabályzat elfogadásának megtárgyalása
3.) A mérleg és a főkönyv közötti eltérések helyesbítésének megtárgyalása
4.) Egyebek.
4-2011.KT. 1.) Döntés az Orosháza és Térsége Ivóvízjavító Önkormányzati Társulás programjában való részvételről.
2.) Döntés a Hunya Község Önkormányzat weblapjának készítésével kapcsolatos árajánlatról.
3.) Döntés a Békés Megyei Önkormányzat által kezdeményezett közös gázbeszerzésben való részvételről.
4.) Döntés a KEOP 7.1.1.1. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése c. pályázatban való részvételről.
5.) Egyebek
3-2011.KT. 1.) A Békés Megyei Vízművek Zrt. tájékoztatója, javaslata a tervezett vízfejlesztési pályázat kapcsán.
2.) Az önkormányzat 2011-2014 közötti időszakának gazdasági programjának megvitatása.
3.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének megvitatása.
4.) A szociális rendelet módosításának megtárgyalása, az étkezési térítési díjváltozások miatt
5.) A Hunyai Polgárőr Egyesület tájékoztatója a település közbiztonságáról.
6.) Egyebek
2-2011.H-Ö.KT. 1.) Az Örménykút és Hunya Községek Körjegyzősége Intézmény 2011. évi költségvetésének megtárgyalása
2.) Egyebek
1-2011.KT. 1.) A képviselő-testület 2011.évi munkatervének megtárgyalása
2.) Hunya Község 2011. évi közbeszerzési tervének elfogadása
3.) Hunya Község 2011. évi rendezvénytervének meghatározása
4.) Egyebek • DAREH társulással kapcsolatos döntések megtárgyalása • Kistérségi Társulással kapcsolatos döntések megtárgyalása

 

 


 

 

Képviselő-testület

Hegedüs Roland

polgármester

Kiszely Imre 

alpolgármester

Pap-Szabó Katalin

jegyző

Megyeri László   

aljegyző

Várkonyi Zsigmondné

képviselő

Pintér László  

képviselő

 

Jegyzőkönyvek

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének jegyzőkönyvei:

2024 

2024. január 10-i ülés jegyzőkönyve 

2024. január 30-i ülés jegyzőkönyve 

2024. február 15-i ülés jegyzőkönyve 

2024. március 27-i ülés jegyzőkönyve 

2024. április  24-i ülés jegyzőkönyve 

2024. május 29-i ülés jegyzőkönyve 

2024. június 26-i ülés jegyzőköny 

2024. július 31-i ülés jegyzőkönyve 

 

2023 

2023. január 25-i ülés jegyzőkönyve 

2023. február 15-i ülés jegyzőkönyve 

2023. március 2-i ülés jegyzőkönyve 

2023. március 29-i ülés jegyzőkönyve 

2023. április 26-i ülés jegyzőkönyve 

2023. május 15-i ülés jegyzőkönyve 

2023. június 28-i ülés jegyzőkönyve 

2023. augusztus 7-i ülés jegyzőkönyve 

2023. augusztus 30-i ülés jegyzőkönyve 

2023. szeptember 27-i ülés jegyzőkönyve 

2023. október 25-i ülés jegyzőkönyve 

2023. november 29-i ülés jegyzőkönyve 

2023. december 13-i ülés jegyzőkönyve 

2023. december 13-i közmeghallgatás jegyzőkönyve 

 

2022

2022. január 26-i ülés jegyzőkönyve 

2022. február 23-i ülés jegyzőkönyve 

2022. március 10-i közmeghallgatás jegyzőkönyve 

2022. március 24-i ülés jegyzőkönyve 

2022. április 27-i ülés jegyzőkönyve 

2022. május 25-i ülés jegyzőkönyve 

2022. június 29-i ülés jegyzőkönyve 

2022. augusztus 24-i ülés jegyzőkönyve 

2022. szeptember 08-i ülés jegyzőkönyve 

2022. szeptember 28-i ülés jegyzőkönyve 

2022. október 13-i ülés jegyzőkönyve 

2022. október 26-i ülés jegyzőkönyve 

2022. november 30-i ülés jegyzőkönyve 

2022. december 14-i ülés jegyzőkönyve

2022. december 14-i közmeghallgatás jegyzőkönyve 

 

 

2021

2021. október 27-i Kt jegyzőkönyv

2021. június 30.-i ülés jegyzőkönyve

2021. július 28.-i ülés jegyzőkönyve

2021. augusztus 25.-i ülés jegyzőkönyve

2021. szeptember 29.-i ülés jegyzőkönyve

2021. november 24-i ülés jegyzőkönyve

2021. december 15-i ülés jegyzőkönyve 

 

2020

 

2020. október 28.-i ülés jegyzőkönyve

 2020. szeptember 30.-i ülés jegyzőkönyve

2020. augusztus 26.-i ülés jegyzőkönyve

2020. július 8-i ülés jegyzőkönyve

2020. február 26-i ülés jegyzőkönyve

2020. február 12-i ülés jegyzőkönyve

2020. január 29-i ülés jegyzőkönyve

 

2019

 

2019. december 18-i ülés jegyzőkönyve

2019. november 27-i közmeghallgatás jegyzőkönyve

2019. november 27-i ülés jegyzőkönyve

2019. október 30-i ülés jegyzőkönyve

2019. október 24-i ülés jegyzőkönyve

2019. szeptember 25-i ülés jegyzőkönyve

2019. szeptember 18-i ülés jegyzőkönyve

2019. augusztus 28-i ülés jegyzőkönyve

2019. július 30-i ülés jegyzőkönyve

2019. június 26-i ülés jegyzőkönyve

2019. május 29-i ülés jegyzőkönyve

2019. május 08-i ülés jegyzőkönyve

2019. április 24-i ülés jegyzőkönyve

2019. március 27-i ülés jegyzőkönyve

2019. március 06-i ülés jegyzőkönyve

2019. február 27-i ülés jegyzőkönyve

2019. február 13-i ülés jegyzőkönyve 

2019. január 30-i ülés jegyzőkönyve

2019. január 13-i ülés jegyzőkönyve

 

2018

 

2018. december 19-i ülés jegyzőkönyve

2018. november 29-i ülés jegyzőkönyve

2018. november 28-i ülés jegyzőkönyve

2018. november 7-i ülés jegyzőkönyve

2018. október 24-i ülés jegyzőkönyve

2018. szeptember 26-i ülés jegyzőkönyve

2018. augusztus 29-i ülés jegyzőkönyve

2018. augusztus 15-i ülés jegyzőkönyve

2018. június 27-i ülés jegyzőkönyve

2018. május 30-i ülés jegyzőkönyve

2018. április 25-i ülés jegyzőkönyve

2018. március 28-i ülés jegyzőkönyve

2018. február 28-i ülés jegyzőkönyve

2018. február 14-i ülés jegyzőkönyve

2018. január 24-i ülés jegyzőkönyve

 

2017

 

2017. december 19-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve

2017. december 13-i ülés jegyzőkönyve

2017. november 29-i közmeghallgatás jegyzőkönyve

2017. november 29-i ülés jegyzőkönyve

2017. október 25-i ülés jegyzőkönyve

2017. szeptember 27-i ülés jegyzőkönyve

2017. augusztus 30-i ülés jegyzőkönyve

2017. augusztus 21-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve

2017. június 28-i ülés jegyzőkönyve

2017. május 24-i ülés jegyzőkönyve

2017. április 26-i ülés jegyzőkönyve

2017. március 29-i ülés jegyzőkönyve

2017. február 8-i ülés jegyzőkönyve

2017. január 25-i ülés jegyzőkönyve

2017. január 11-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve

 

2016

 

2016. december 16-i ülés jegyzőkönyve

2016. november 30-i közmeghallgatás jegyzőkönyve

2016. november 30-i ülés jegyzőkönyve

2016. október 26-i ülés jegyzőkönyve

2016. október 14-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve

2016. október 10-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve

2016. szeptember 28-i ülés jegyzőkönyve

2016. szeptember 21-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve

2016. augusztus 24-i ülés jegyzőkönyve

2016. június 29-i ülés jegyzőkönyve

2016. június 14-i rendkívüli ülés jegyzőkönyve

2016. május 25-i ülés jegyzőkönyve

2016. április 27-i ülés jegyzőkönyve

2016. március 9-i ülés jegyzőkönyve

2016. február 15-i ülés jegyzőkönyve

2016. január 27-i ülés jegyzőkönyve

Hunya községért kitüntető címek

Hunya Község Önkormányzata 2007-ben megalapította a Hunya községért kitüntető címet, amelyet minden évben odaítélnek a településért végzett értékteremtő munkáért.

A cím birtokosai:

 

Szmola Ernő igazgató

2007

Oktató, nevelő munkájáért

Dr. Fabó János háziorvos

2008

A gyógyításban végzett munkájáért

Iványi László tb. Kanonok, plébános

2008

Értékteremtő munkájáért

Farkas Béla képviselő

2009

Képviselői munkájáért

Soczó Géza hitoktató

2009

Hitoktató munkájáért

Dr.Kiss-Rigó László püspök

2010

Az iskola, óvoda megtartásáért

Id. Szabó Béla és Neje

2010

Értékteremtő munkájáért

Hanyecz Vencelné

2011

Karitatív munkájáért

Tímár Lászlóné pedagógus

2012

Oktató-nevelőmunkájáért

Vaszkóné Hunya Mónika pedagógus

2012

Oktató-nevelőmunkájáért

Idősek Klubja

2013

Értékmegőrző munkájukért

Kiszely Imre alpolgármester

2014

A község közéletében betöltött munkájáért

Pintér László képviselő

2014

A község közéletében betöltött munkájáért

BO-TI zRt.

2015

Hunya fejlődését segítő munkájáért

Szmola Illés

2016

Hunya fejlődését segítő munkájáért

Várkonyi Elemér Tibor

2016

Hunya fejlődését segítő munkájáért

Hunya Tiborné

2017

Hunya fejlődését segítő munkájáért

Háziorvosi szolgálat

Cím: 5555 Hunya, Rákóczi u. 22.

Telefon: (66) 294-148

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Háziorvos: Dr. Janurik István

Általános ápoló és asszisztens: Baginé Veszelka Anikó

Rendelési idő: hétfő-péntek 13:00-16:00

 
Dr. Janurik István

 

 
Baginé Veszelka Anikó

 

alt

Óvoda, iskola

ISKOLA

A településen a Római Katolikus Egyház segítségével általános iskola és óvoda is működik. 2012. tanévtől megszünik az alsó tagozatos oktatás, mivel 4 gyerek maradt az iskolában.Minden általános iskolás gyermek Gyomaendrődre jár iskolába iskolabusszal nevelőikkel együtt. A nevelőknek és a takarító néninek is biztosított a munkahely.

Bár nagyon fontos szerepet töltött be a település életében, az alacsony létszám miatt nem működtethető tovább helyben az iskola.

  

alt
SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

 

ÓVODA

2010. szeptember elsejétől új helyen, a Kossuth utcai iskolaépületben kezdődött meg a hunyai óvodások nevelése. A gyermekek kis létszámára való tekintettel, önkormányzati segítséggel, az iskola épületében alakítottak ki óvodai csoportszobát egy tanteremből. Az új helyen lényegesen komfortosabb lett a gyermekek ellátása a korábbinál. Az óvó- és a dajka néninek köszönhetően ízléses és hangulatos terem várja a kicsiket, akik kezdetben meglepődve tapasztalták a változásokat, de aztán gyorsan megszokták a helyet, ahol azóta otthonosan be is rendezkedtek. Nem mellékes, hogy a szabadidejüket együtt tölthetik az általános iskola alsó tagozatos diákjaival, akikkel nem olyan rég még együtt jártak óvodába.

2016

 

Egészségügy

Háziorvosi Szolgálat

Cím: 5555 Hunya, Rákóczi u. 22.

Tel.: 66/294-148

Háziorvos: Dr. Szarka Gábor

Általános ápoló és asszisztens: Baginé Veszelka Anikó

Rendelési idő: hétfő-péntek 12:00-14:00

 

Szakorvosi vizsgálatra ingyenes szállítás:

Kedd és csütörtök napjain 9:30 órakor indul az Idősek Klubja elől.

 

Védőnői Szolgálat

Cím: 5555 Hunya, Rákóczi u. 31.

Védőnő: Hőgye Ildikó

Tanácsadás: minden pénteken 8-16 óráig

Elérhetősége: +36-30/975-3772

 

Gyermekorvos

Gyermekorvos: Dr. Katona Piroska

Elérhetősége: +36-20/972-6215

 

Fogorvosi rendelés

Cím: 5555 Hunya, Rákóczi u. 31.

Fogorvos: Dr. Domsik Bálint

Elérhetősége: 66/294-016

Rendelési idő: kedd 8-12 óráig

 

 

 

Könyvtár

Cím: 5555 Hunya, Rákóczi u. 28.

Könyvtárfelelős: Szujó Péter

 

Nyitvatartás:
Hétfő: 8:00-16:00
Kedd: 8:00-18:00
Szerda: 8:00-16:00
Csütörtök: 8:00-16:00
Péntek: 8:00-14:00
Szombat: 8:00-10:00

 

konyv könyvtár

Képviselő-testületi ülésprogram

HUNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK

MUNKAPROGRAMJA
2023. I. félévére


2023. január 25.

 

Hunya Község Önkormányzatának 2023. évi költségvetési rendelete

Hivatali felelős:
Ugrainé Gróf Éva köztisztviselő

Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság

A Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal 2023. évi igazgatási szünete

Hivatali felelős:
Dr. Csordás Ádám jegyző
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság

 

2023. február 22.

 

A 2022. évi költségvetésről szóló rendelet módosítása
Hivatali felelős:
Ugrainé Gróf Éva köztisztviselő

Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság

 A civil szervezeteknek nyújtott 2022. évi támogatás elszámolása

Hivatali felelős:
Ugrainé Gróf Éva köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság

Vagyonnyilatkozatok nyilvántartásba vétele

Hivatali felelős:
Zsögön Renáta köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság

A Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi óvoda nyári zárva tartása, valamint a 2023/2024-es nevelési évre vonatkozó óvodai beiratkozás időpontjának meghatározása

Hivatali felelős:
Dr. Kajtár-Farkasinszki Fanni osztályvezető
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Javaslat a Térségi Szociális Gondozási Központ szolgáltatásaiért 2023. évben fizetendő térítési díjak meghatározásához

Hivatali felelős:
Dr. Kajtár-Farkasinszki Fanni osztályvezető
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Javaslat a 2023. évben fizetendő gyermekétkeztetési térítési díjak meghatározásához

Hivatali felelős:
Dr. Kajtár-Farkasinszki Fanni osztályvezető
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

 

2023. március 29.

 

Tájékoztató a Gyomaendrődi Járási Hivatal 2022. évi tevékenységéről

Felelős:
Dr. Krizsán Anett Gyomaendrődi Járási Hivatal hivatalvezetője

Hivatali felelős:

Zsögön Renáta köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság

Beszámoló a 2022. évi közbeszerzési terv végrehajtásáról és a 2023. évi közbeszerzési terv beterjesztése
Hivatali felelős:
Pardi László osztályvezető
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Beszámoló a közbiztonsági referens 2022. évi munkájáról 
Hivatali felelős:
Zsögön Renáta közbiztonsági referens
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

   

2023. április 26.

 

Beszámoló a 2022. évi költségvetés végrehajtásáról
Hivatali felelős:
Ugrainé Gróf Éva köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

A 2023. évi költségvetésről szóló rendelet módosítása
Hivatali felelős:
Ugrainé Gróf Éva
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Beszámoló a 2022. évi belső ellenőrzésről
Hivatali felelős:
Keresztesi Krisztina Dóra köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:

Ügyrendi Bizottság 

Beszámoló a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal 2022. évi tevékenységéről

Hivatali felelős:
Dr. Csordás Ádám jegyző
Tárgyaló bizottság:

Ügyrendi Bizottság  

 

2023. május 31.

 

Beszámoló a Szarvasi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság 2022. évi tevékenységéről

Felelős:
Bíró Zoltán tűzoltóparancsnok

Hivatali Felelős:

Zsögön Renáta köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Beszámoló a Hunyai, Csárdaszállási, Gyomaendrődi Önkormányzati Tűzoltóság 2022. évi tevékenységéről

Felelős:
Omiliák Csaba parancsnok

Hivatali felelős:

Zsögön Renáta köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság

A rendőrség beszámolója a település közbiztonsági helyzetéről

Felelős:
Paraizs Tamás őrsparancsnok

Hivatali Felelős:

Zsögön Renáta köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Beszámoló az önkormányzat 2023. első negyedéves gazdálkodásának alakulásáról

Hivatali felelős:
Ugrainé Gróf Éva köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Átfogó értékelés a 2022. évben végzett gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

Hivatali felelős:
Dr. Kajtár-Farkasinszki Fanni osztályvezető
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Hunya Község Jövőjéért Közalapítvány 2022. évi beszámolója

Hivatali felelős:
Zsögön Renáta köztisztviselő

Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

 

2023. június 28.

 

A 2023. évi költségvetésről szóló rendelet módosítása
Hivatali felelős:
Ugrainé Gróf Éva köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Beszámoló a Gyomaendrőd Csárdaszállás Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanács 2022. évi tevékenységéről

Hivatali felelős:
1.) Dr. Kajtár-Farkasinszki Fanni

2.) Jakucs Mária köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:
Ügyrendi Bizottság 

Beszámoló a 2022. évi közfoglalkoztatási mintaprogramok végrehajtásáról

Hivatali felelős:
Zsögön Renáta köztisztviselő
Tárgyaló bizottság:

Ügyrendi Bizottság 

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2023. II. félévi munkaprogramja

Hivatali felelős:
Dr. Csordás Ádám jegyző
Tárgyaló bizottság:

Ügyrendi Bizottság 

 

 Július: Szünet​