2015

„… Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak
virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,
farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre

fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra,
szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,
rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,
visszamosolyogjak az Istenre. „

(Mécs László: A gyermek játszani akart)

„… Arany-hidat verek hitből, reményből, szeretetből.
Az elmúlás erecskéi, csermelyei, folyói felett,
tavaszok, eszmék, filozófiák felett,
emberek, Nap, Hold, csillagrendszerek felett,
az elmúlás tengere felett,
arany-hidat verek Ahhoz,
aki nem jött és nem megy,
aki nem volt és nem lesz,
aki Van!”

(Mécs László)

Azt hittem, nem jön új tavasz már,
hogy örökké tart majd a tél.
Felőröl lassankint a rabság,
s szívem a csendben elalél.
De mint kertemben a cseresznye
tavasz jöttén az ágait
beöltözteti zöld selyembe,
rügyet pattant és vágyait
virágaival kidalolja,
majd gyümölcsöt érlel, s a lombja
mély rubinfényű tűzben ég,
úgy ölt fel új ruhát a lélek,
öltözteti örök remények,
s reánevet a rácsos ég.
Ricsei Balázs: Remény - Kistarcsa, 1957. május